2.rész

Amint a nap halvány fényei megmutatkoztak rózsaszín színükkel az ég alján, a kastély minden szolgálója az ablakokhoz sietett, s hangos zajjal eresztette le a sötétséget hozó redőnyöket. A kastély belsejében csupán néhány gyertya világított biztonságot nyújtó fénnyel táplálva a folyosókat. Az épület alsó és hátulsó szárnyában idegen lábak trappolása hallatszott. Mély, dörmögő szavak, mik parancsot osztogatva irányították beosztottjaikat. Létrák nyitódása, kalapácsok kopogása, elektromos vezetékek sercegése zavarta fel az eddig nyugtató csöndet.
Lysander a hangok hallatán morogva fordult át a másik oldalára a baldachinos ágyban. A szoba sötétje megnyugtatóan hatott rá, ám így is érzékelhető volt valaki ismeretlen jelenléte. Az illata idegen volt a herceg számára, mégis ismerős. Szemöldökét összeráncolva, nyitotta ki szemeit, s kezdte el fürkészni a névtelen lány arcát. Fiatal vonásai, természetes haja és lágy szuszogása árulkodott ártatlan természetéről, amit valószínűleg az előző este ajándékozott a hercegnek tudatlan állapotukban. Emlék képek kezdtek homályosan megjelenni agyában, amiket legszívesebben az örök feledésbe ejtett volna. Az előző éjszaka ünnepies hangulata, mámorító italai, majd az önként felajánlkozó hölgyek társaságában eltöltött éjszaka. Legszívesebben arcon vágta volna magát a tettéért, de nem akarta felébreszteni a lányt. Tekintete lentebb siklott a nyakára és meglátva a rajta lévő két pontot gyomra görcsbe rándult. Nyelvével tulajdon szája sarkához ért, s mikor megérezte a lány vérének ízét elfogta a hányinger. A fürdőbe sietett, és letérdelve a kagyló elé ürítette bele gyomra tartalmát. Az alkohol felszálló bűze csapta meg az orrát, amitől újabb adag látott napvilágot. Remegő végtagokkal sétált a csaphoz, majd kimosva a száját bevizezte arcát és a mosdó szélére támaszkodva nézett a tükörbe. Akárhányszor öblögetett a lány vérének íze, mint valami vírus ott lappangott a szájában. A benne lévő temérdek alkohol és drog. Lysander érezte, hogy lassan benne is kezd felszívódni ezzel mérgezve őt. Most már nem sajnálta a lányt. Haragot érzett a hölgy iránt, amiért álnok módon beférkőzött az otthonába, majd megmérgezte. Idegesen ment ki a szobából hangosan becsukva maga mögött az ajtót.
-Hal! Amint elkészül a kisasszony vigye el innen. Nem érdekel hova, csak a kastély környékén ne lássam. - állította meg hűségesét aki éppen egy szerszámos ládát cipelt a másik szárnyban ténykedő munkásoknak.
- Ahogy óhajtja Hercegem. - hajolt meg mélyen, majd el is tűnt a folyosók sötétjében.
Lysander idegesen haladt saját rezidenciája felé, figyelmen kívül hagyva a mellette elhaladó csodálkozó, kíváncsi szempárokat. Haragosan becsapva maga mögött a duplaajtót lépett be kis otthonába, majd teljes erejéből belevert a téglafalba, miért fájdalmasan felordított.
- Pocsékul festesz haver. - hallotta meg a gúnyos hangot a szoba másik feléből.
- Mit nem mondasz?- nyögött fel fájdalmasan, gúnyos mosollyal az arcán, majd megtekintette öklét. Szerencsére semmi komolyabb sérülés nem keletkezett rajta, így kissé lehiggadva ült le ágya szélére.
- Rosszul szuperált az este?- lépett elé Castiel egy már félig elszívott cigaretta csikket felé nyújtva.
- Tudod nagyon jól, hogy utálom az ilyen névtelen éjszakákat. Főleg, ha az a valaki mérgezett. - morgott idegesen, majd eltolta a felé nyújtott szálat, amibe barátja azon nyomban bele is szívott, majd kidobta az ablakon.
- Manapság már csak ilyet találni. Lysander ez már nem Viktória kora. - ült le mellé a vörös hajú, majd bíztatóan a vállára tette a kezét. - Szedd össze magad. A többiek hamarosan itt vannak, és nem vetne rád jó fényt, ha ilyen szarrá taposott állapotban látnának. - röhögött rá Castiel, mire Lysandernek is halovány mosoly jelent meg ajkai rejtekében.
- Köszönöm barátom. - állt fel, majd el is tűnt egy addig rejtve maradt ajtó mögött.

 ***

A város másig végében diákok jókedvű ordítozásai vízhangoztak az utcákon. Autók motorjainak berregése, motorbiciklok zúgása, buszok parkolása jelezte az iskolás diákok megérkeztét iskolájukba. A diákok kisebb csapatokba klikkesedve várták egymást, vagy éppen lesték az áldozatokat. Legfeltűnőbb azonban egy társaság volt, minek közepén egy hosszú természetes vörös színben pompázó hajkoronájú lány díszelgett, megvető pillantásokat vetve az irigykedő személyekre. Nem is csoda, hiszen elitt párja, a szőke Dakota fenkölten taglalta az előző este mulatságait.
- Nézzétek már! Megjött a hóvirág. - hallatszott egy mély dörmögő hang ki a kis csoportból, mire mindenki egy emberként kapta oldalra a fejét. Glady Vertilin lassú léptekkel, lehajtott fejjel közelítette meg az iskola épületét. Kezébe tartva hatalmas rajzmappáját haladt előre, próbálva utat törni magának a nagy tömegben.
-Pszzt. Elég legyek Dajan!- rivallt rá a vörös hajú leányzó, majd titokban megeresztett egy bíztató mosolyt a „Hóvirágként” emlegetett lány felé. Ő volt az egyetlen személy, akire Cecilia valaha kedvesen, titokban mosolygott. Hiszen Glady nem akarta elhódítani mellőle Dakotát, így a lánynak semmi indoka nem lett volna ellenszenvesen viselkedni vele.
- Ne csináld már Cece! Miért véded a nebáncs virágot!- lépett elé fenyegetően a kreol bőrű óriás, majd gonoszul a szemébe nézett.
- Nem túl okos ötlet. - ragadta meg a lány derekát párja, majd  szorosan magához húzta és vigyorogva megcsókolta.
- Eressz el Dake. Tudod jól, hogy utálom, ha mások csesztetésével növelitek a hírnevetek. Így is hatalmas az egótok. - szakította ki magát Cecilia párja öleléséből, majd elismerő taps és füttyszó keretében vonult be védelmezettje után az iskolába.
-Khhmm…- állt meg Glady padja felett, aki éppen egy még el nem készült műve fölé hajolva irányította a kezében lévő ceruzát. Mikor a lány meghallotta a hozzá intézett felhívást félénken felnézett a lapról, s látva a vörös tincseket, kissé ijedten összerándult. - Beszédem van veled. – öltötte a mellkasa előtt keresztbe karjait Cece teljesen közömbös, talán egy kissé baljósló hangon is. A körülöttük ülők szélesen vigyorogva, érdeklődve várták a fejleményeket, hátha látnak valami izgalmasat rögtön a nap elején.
- Miért?- nyitotta halk szavakra Glady ajkait, amik úgy csilingeltek, mint a karácsonyi száncsengők.
- Gyere.- adta meg az egyszerű választ, majd enyhén felvont állakkal az ajtó felé bökött. Glady megadóan sóhajtott, magában felkészülve az újabb teljes megalázásra, majd készségesen követte a lányt. A folyosón kérdő szemek százai lestek utánuk ahogyan felhaladtak egy csigalépcsőn, egyenesen a könyvtárba. Amint becsapódott a vékony üvegajtó halálos csend telepedett a messzi helységre.
- Nem tudod, miért hívtalak ide, ugye?- kérdezte Cecilia, még mindig hátat fordítva Gladynek, miközben a falra akasztott festményeket kezdte el nézegetni. - Mit gondolsz erről a képről? És ne csak annyit mondj, hogy szép, mert akkor most ennek a beszélgetésnek semmi értelme nem lesz. - állapodott meg a kissé testesebb, pucér nőket ábrázoló festmény előtt, a lány válaszát várva. Glady nagy levegőt vett, majd a kép elé lépve elkezdtek belőle feltörni a szavak.
- Reneszánsz korabeli. Élethűen adja vissza a kor sajátosságát, ami az emberi fenségre és szépségre alapszik. A pucér nők ábrázolása az emberi tisztaságot, és tökéletességet igyekszik visszaadni, mit akkoriban már Isteni magasságba emeltek.
- Nagyon jó. - húzta finom, kedves mosolyra a száját Cecilia, majd nyitottan a lány felé fordult. - Faraize mondta, hogy keresselek fel. Indulni fog egy képzés, amivel ösztöndíjat lehet nyerni. Az iskolának tudomására jutott, hogy a napokban fognak végezni a régi kastély restaulásával, ezzel kialakítva benne egy képtárat, és galériát. Hetente két alkalommal lenne a turnus, amiben meg kell látogatni a galériát és meghallgatni a körbevezetést. Természetesen egyéb időpontokban is elmehetsz majd oda, ha szeretnél, mert egy hatalmas könyvtárat is át fognak adni. - beszélt higgadtan Cece, majd enyhén topogva az órájára nézett. –Nos, benne vagy?
Glady a döbbenettől szólalni sem mert. Az ösztöndíj program élete legjobb ajánlásai közé tartozott. Készségesen bólintott, majd a csengő megszólaltával mindketten sietősen visszaindultak órájukra.

1.rész

Az éjszakai bárból kiszűrődő dobhártya szaggató zene töltötte be a sötét utcák csendjét. Csupán néhány pár fős társaságok lézengtek benyomva a városban. A sikátorokban nincstelen hajléktalanok ittak az egészségükre, a kerítéseken andalgó macskák zengtek agyzsibbasztó szerenádokat egymásnak. A környék legnevesebb szórakozóhelye előtt kígyózó sorokban tolongtak türelmetlen, bulizni vágyó halandók.
-Szerintem Te sem gondoltad komolyan, hogy bele fog menni ebbe a szarságba.-ringatta fejét az egyik VIP boxban ücsörögve, majd szeméből kirázva vörös tincseit intett egy hiányos öltözetű leányzónak újabb ital reményében.
-Bízom benne. Te is nagyon jól tudod, hogy unja már az előkelőséget. Ezzel talán felszabadítanánk valamilyen szinten, és több fajtánkbelit tudhatnánk biztonságban.-csillogtatta meg karamellbarna szemét, majd lágyan kortyolva whiskeyből idegesen kopogó barátjára nézett.
-A francba ezzel az egésszel Nataniel! Lehet el sem jön! Amúgy is, ki lenne képes eligazgatni egy egész nyomorult iskolát, ami hemzseg a...
-Vigyázz a szádra Castiel, különben nem lesz többé, mit befognod!- sziszegte szőke hajába túrva, majd meglötyögtetve italában a jégkockákat lehúzta azt. Az óra már rég megütötte a kettőt, s nekik nem volt idejük késlekedni.

Egyenes háttal, felhúzott karokkal sétált végig a háborgó tömeg mellett. Nem volt ínyére a megvárattatás, ám nem is volt rászolgálva. Amint belépett az épületbe értetlenül nézett végig a heringeket is megszégyenítő embereket. Mocskos, visszataszító halandók, kik kárhozatra lettek ítélve azzal, hogy ártatlanságukat képesek adni egy efféle pöcegödör mosdójába, akár egy ismeretlennek is. Csak az alkohol és a vad ösztönök hajtják őket éjszakánként, és mint az állatok indulnak vadászni. Milyen szórakoztató pont egy olyannak gondolni azokat, akit szörnyetegként könyveltek el a misztériumok.
Mintha csak valaki karddal vágta volna szét, nyílt meg előtte a sereglet, utat engedve neki barátai asztalához. Nem volt félelmet keltő, szteroidokkal teletömött bádogdoboz, megjelenése mégis tiszteletet parancsolt. Elégedett, mégis szomorkás mosollyal sétált, miközben páran látatlanul meghajolva előtte köszöntő sorokat mormoltak.
-Hercegem.-emelte meg előtte poharát a mindig tisztelet tudó Nataniel, ám most hanyagul cselekedett
-Kis milliósszor megkértelek már, hogy ne nevezz így. Lassan elfelejtem a tulajdon nevem.-morgott az ifjú, majd leülve kiigazította szeméből szürkés tincseit, és rendelt magának egy jobbfajta martinit.
-Mit nem felejtesz el? Fogadjunk erről a találkáról is Nina figyelmeztetett!- húzta le a korsójában lappangó sört harmadik társuk, szürke tekintetét mindvégig a hercegen tartva.
-Téged is mindig öröm látni Castiel.-kacagott fejét csóválva, majd finom nyelvével letörölte a pohara peremére tapasztott kristálycukrot, így véve magához kevéskét kedvenc italából.
-Lysander, fontos dologról lenne szó, ami érdekelhet téged.-kortyolt nagyot  újonnan hozott italából Nataniel, ezzel erőt gyűjtve magának.
-Engedély kéne Leightól egy intézmény létrehozásához.- vágott mindennek a közepébe Castiel, mindenféle keringőzés nélkül, hiszen azt a bálokra tartogatta.
-Miféle intézmény és mi köze van mind ehhez Leighnak?
-Mivel ő a trónörökös, engedélyeznie kéne egy iskola létrehozását a fajtánkbeliek számára, továbbá kijelölni az intézmény vezetőjét. Bár reményeim szerint te elvállalnád ezt a nemes feladatot.-Nataniel szavai hallatán szorongás tört rá, s valami fojtogató érzés fogta el.
-A fivérem...Ma reggel lemondott a trónról.-igazgatta idegesen a sálját. Társai merev tekintettel néztek rá, míg ő rendelt magának egy felettébb erős italt, s azt azon nyomban magába is döntötte.
-Akkor te...-a szőke férfiú szavai ezután benne rekedtek a rá szegeződő felemás tekintet láttán.
-Én vagyok a trónörökös.
-Eszem, f***om megáll!- csapott az asztalra Castiel, majd rendelt három pohár minőségi pezsgőt.-A legnagyobb haverom lesz a főnök. Erre inni kell!-vigyorgott, többi arcvonása mégis komoly maradt.
-Nincs ok az ünneplésre. Szüleink halála után rám hárul minden teher, s ezzel a szabadság minden reménye elszáll.
-Ebben nincs igazad. Szüleid még sokáig élni fognak, és addig te szabad vagy. Így legalább a te személyes beleegyezésed szükséges a tervünkhöz.
-Mire gondolsz Nataniel?
-Felvetült bennünk az ötlet, hogy túl sok fajtánkbeli fiatal mászkál őrizetlenül. Egy intézmény elősegítené a fennmaradást és csökkentené a lebukás veszélyét.
-Nem beszélve arról, hogy engedéllyel verhetném meg a nagypofájú taknyosokat.-ropogtatta meg ujjait gonosz csillogással szürke tekintetében.
-Jól beszélsz Nataniel, és sajnos Castielnek is igazat kell adnom. Mostanság nagyon elharapództak a dolgok.
-Akkor áldásod adod az építkezésre?
-Az intézményre igen, de az építkezés túl hosszadalmas folyamat lenne. Mihamarabb el kell kezdenünk a készületeket.- körzött ujjával a pezsgős pohár szélén, az arany színű buborékokat kémlelve.- A palota! Évtizedek óta áll üresen, csupán az alattvalók tartják épségben.-csapott megvilágosodva az asztalra két társa közt váltogatva tekintetét.
-Lysander, biztos vagy benne? Egy egész palota fenntartása oktatási szempontból, még a királyi kincstárat is megviselheti.-meresztette karamell szemeit boldogan mosolygó barátjára.
-Elég nagy az a romhalmaz. A másik felében felhúzunk egy galériát a festményeitekből, meg ott az a poros könyvtár. Azokhoz nappali látogatásból és egy fogadott idegen vezető segítségével csak jön valami a konyha pénzbe.- szólalt meg mindenki meglepetésére Castiel. Saját stílusában ugyan, de igazságot mondott, és ezt a többiek sem róhatták felül, így rövid után számolást követően egyetértően bólintottak.
-Akkor az intézményre.- emelte poharát a herceg vidáman.
-Az intézményre!- zengték kórusban társai, majd hangos csilingeléssel érintették poharaikat.

***

Glady Vertilin egyszerű végzős éveit túlszárnyaló gimnazista lány. Angyali szépsége először sokakat megigéz, ám felemelve különös tekintetét eltaszítja magától társait. Hófehér hajáért, karcsú alakjáért, lágy vékonyka hangjáért lányok tucatjai vetnek rá irigy, megvető pillantásokat. Egyedül pakolászik szekrényében, hiszen ilyenkor az iskola épülete már kiürült a nyüzsgő diákoktól, a folyosók néma csendben pihennek. Vasszekrénye éles csattanása után cipői hangos viszhangja kopogott a papírgalacsinokkal, üres üdítős üvegekkel és elhagyatott bukott dolgozatokkal tarkított folyosón. Az extra három éves művészeti képzése miatt későkig maradt iskolájában minden társával ellentétben, kik az éjszakai órákat egymás társaságában töltve alkohol mámorát élvezve vitték végig.
-Hey Hófehérkeeeee! Várj már egy percet!- hallotta meg a torz hangokat  mögüle, amint kilépett az iskola épületéből. Ment tovább, utálta, ha ilyen jelzőkkel illették. Sose értette, miért nem lehet a nevén szólítani, habár, azt szinte senki sem tudta.- Süket vagy? Azt mondtam állj meg!- ragadta meg valaki a karját, s nagyot rántva rajta, maga felé fordította. A lány összeszorította a szemét, ajkaiból fájdalmas nyögés tört fel.-Mi van hógolyó? Nyisd már ki azt a szép szemeidet!- dorombolt nyájasan, alkoholtól bűzlő leheletével, ugyan még csak fél órája ment le a nap.A fiú erős kezébe véve arcát maga felé fordította tökéletes vonásait.-Gyerünk mi lesz gerlice? Ne kelljen még egyszer mondanom!-szólt rá egyre durvábban az idegen, s kicsit összeszorította az arcát. A lány hezitált egy darabig, majd hirtelen felnyitva szemeit vörös tekintetével rémülten nézett támadójára. Minden szorítás megszűnt, ami eddig testét érte, és a hatalmas lökettől a földön ülve találta magát. Teste sajogni kezdett a horzsolásoktól, így azokat fogva nézett a fiúra.
-Te meg mi a halál vagy?!-üvöltött rá a tépett hajú fiatal, majd ébenfekete szemével végigmérte a lányt.
-Hagyd őt. Állítólag nagyon rossz parti.- hallatszott egy Glady számára már jól ismert hang. A pislákoló utcai lámpa fénye alatt ácsorgó alak karba tett kezekkel várta barátját. Égszínkék szeme gonoszul csillogott az éjszaka sötétjében. Izmos teste, nap barnított bőre, hosszú szőke haja, és az iskola pulóvere árulkodott fontos személyiségéről. Mint az iskolai focicsapat kapitánya, nem csoda, hogy minden lány és férfi vágya az ő kegyeit élvezni. Nem volt ez másként Gladyvel sem, ám a fiú megszégyenítő kijelentése gyomron ütéssel volt egyenrangú számára. Könnyek kezdtek végigfolyni arcán, s megszégyenülve lerogyasztotta a fejét. Az idegen megvetően fújtatott egyet a földön térdelő lányra, majd társával egyetemben eltűntek az éjszaka sötétjében.

Az író szól

Üdvözletem!
Aki tudja, aki nem, én írom a Mica Élete című kis fanfictiont, ami ugyan csak az elején tart, de úgy gondoltam belekezdek még valamibe, ami "kissé" más stílust fog képviselni. Nos, aki olvasott már tőlem, az gondolom tudja, hogy én általában napló írásához híven fogalmazom meg műveimet. Azonban Szofi most vállt, és mint csak egy külső személy, ki mindig mindenhol ott leselkedik adom vissza a történéseket. Mint már említettem más irányt gondoltam most a történetnek. A napokban/hetekben egyre több érdeklődést látok a misztikus, fantasy blogok felé, és egy kép látványa megütötte a szöget a fejembe, ha szabad így fogalmaznom. Há me' mé' ne alapon úgy gondoltam belevágok lesz, ami lesz néven. A legrosszabb ami történhet, hogy nem lesz rá kereslet, és akkor majd bezárok, de ez még természetesen a jövő andalgó dallamú zenéje.
Nem gondoltam semmi nagyvonalú Prológust tűzijátékkal és pezsgőfürdővel meg konfettivel vegyítve. Gondolom nem is sikerült olyat írnom, így nem túlzottan aggódok emiatt. Mindenesetre fontosnak tartom elmondani, mi a nagy harci helyzet eme kis sztorikával kapcsolatban.

A történet természetesen mindennapjaink folyamatos rangi harcokat vívó, éjszakáikat bulikban tengő fiatalok körében fogjuk eltölteni, kicsit sem szépítve az általam látott durva valóságon. A történetet többnyire két szálon tervezem vezetni, a két főszereplőmet követve, azonban előfordulhat más személyek után való kandikamerázásunk is, viccesen fogalmazva. A fő szálak egyikében egy csapat nem e világról való csapat tevékenykedik egy intézmény kialakításában, fenntartásában a fajtájuk belieknek, kiknek élén nagyra becsült hercegük áll. A másik szálon egy emberi gimnáziumba látogatunk, ahol a mindennapi élet nyüzsgő, pofátlan és olykor megbotránkoztató diákjai mutatják be az életet. Rendszerint a két főszereplőmet fogom majd nyomon követni, kiknek kilétét még nem fedném fel, bár van egy sanda gyanúm, hogy egyesek már tippelgettek és tipjeik beválnak az egyik félről.