1.rész

Az éjszakai bárból kiszűrődő dobhártya szaggató zene töltötte be a sötét utcák csendjét. Csupán néhány pár fős társaságok lézengtek benyomva a városban. A sikátorokban nincstelen hajléktalanok ittak az egészségükre, a kerítéseken andalgó macskák zengtek agyzsibbasztó szerenádokat egymásnak. A környék legnevesebb szórakozóhelye előtt kígyózó sorokban tolongtak türelmetlen, bulizni vágyó halandók.
-Szerintem Te sem gondoltad komolyan, hogy bele fog menni ebbe a szarságba.-ringatta fejét az egyik VIP boxban ücsörögve, majd szeméből kirázva vörös tincseit intett egy hiányos öltözetű leányzónak újabb ital reményében.
-Bízom benne. Te is nagyon jól tudod, hogy unja már az előkelőséget. Ezzel talán felszabadítanánk valamilyen szinten, és több fajtánkbelit tudhatnánk biztonságban.-csillogtatta meg karamellbarna szemét, majd lágyan kortyolva whiskeyből idegesen kopogó barátjára nézett.
-A francba ezzel az egésszel Nataniel! Lehet el sem jön! Amúgy is, ki lenne képes eligazgatni egy egész nyomorult iskolát, ami hemzseg a...
-Vigyázz a szádra Castiel, különben nem lesz többé, mit befognod!- sziszegte szőke hajába túrva, majd meglötyögtetve italában a jégkockákat lehúzta azt. Az óra már rég megütötte a kettőt, s nekik nem volt idejük késlekedni.

Egyenes háttal, felhúzott karokkal sétált végig a háborgó tömeg mellett. Nem volt ínyére a megvárattatás, ám nem is volt rászolgálva. Amint belépett az épületbe értetlenül nézett végig a heringeket is megszégyenítő embereket. Mocskos, visszataszító halandók, kik kárhozatra lettek ítélve azzal, hogy ártatlanságukat képesek adni egy efféle pöcegödör mosdójába, akár egy ismeretlennek is. Csak az alkohol és a vad ösztönök hajtják őket éjszakánként, és mint az állatok indulnak vadászni. Milyen szórakoztató pont egy olyannak gondolni azokat, akit szörnyetegként könyveltek el a misztériumok.
Mintha csak valaki karddal vágta volna szét, nyílt meg előtte a sereglet, utat engedve neki barátai asztalához. Nem volt félelmet keltő, szteroidokkal teletömött bádogdoboz, megjelenése mégis tiszteletet parancsolt. Elégedett, mégis szomorkás mosollyal sétált, miközben páran látatlanul meghajolva előtte köszöntő sorokat mormoltak.
-Hercegem.-emelte meg előtte poharát a mindig tisztelet tudó Nataniel, ám most hanyagul cselekedett
-Kis milliósszor megkértelek már, hogy ne nevezz így. Lassan elfelejtem a tulajdon nevem.-morgott az ifjú, majd leülve kiigazította szeméből szürkés tincseit, és rendelt magának egy jobbfajta martinit.
-Mit nem felejtesz el? Fogadjunk erről a találkáról is Nina figyelmeztetett!- húzta le a korsójában lappangó sört harmadik társuk, szürke tekintetét mindvégig a hercegen tartva.
-Téged is mindig öröm látni Castiel.-kacagott fejét csóválva, majd finom nyelvével letörölte a pohara peremére tapasztott kristálycukrot, így véve magához kevéskét kedvenc italából.
-Lysander, fontos dologról lenne szó, ami érdekelhet téged.-kortyolt nagyot  újonnan hozott italából Nataniel, ezzel erőt gyűjtve magának.
-Engedély kéne Leightól egy intézmény létrehozásához.- vágott mindennek a közepébe Castiel, mindenféle keringőzés nélkül, hiszen azt a bálokra tartogatta.
-Miféle intézmény és mi köze van mind ehhez Leighnak?
-Mivel ő a trónörökös, engedélyeznie kéne egy iskola létrehozását a fajtánkbeliek számára, továbbá kijelölni az intézmény vezetőjét. Bár reményeim szerint te elvállalnád ezt a nemes feladatot.-Nataniel szavai hallatán szorongás tört rá, s valami fojtogató érzés fogta el.
-A fivérem...Ma reggel lemondott a trónról.-igazgatta idegesen a sálját. Társai merev tekintettel néztek rá, míg ő rendelt magának egy felettébb erős italt, s azt azon nyomban magába is döntötte.
-Akkor te...-a szőke férfiú szavai ezután benne rekedtek a rá szegeződő felemás tekintet láttán.
-Én vagyok a trónörökös.
-Eszem, f***om megáll!- csapott az asztalra Castiel, majd rendelt három pohár minőségi pezsgőt.-A legnagyobb haverom lesz a főnök. Erre inni kell!-vigyorgott, többi arcvonása mégis komoly maradt.
-Nincs ok az ünneplésre. Szüleink halála után rám hárul minden teher, s ezzel a szabadság minden reménye elszáll.
-Ebben nincs igazad. Szüleid még sokáig élni fognak, és addig te szabad vagy. Így legalább a te személyes beleegyezésed szükséges a tervünkhöz.
-Mire gondolsz Nataniel?
-Felvetült bennünk az ötlet, hogy túl sok fajtánkbeli fiatal mászkál őrizetlenül. Egy intézmény elősegítené a fennmaradást és csökkentené a lebukás veszélyét.
-Nem beszélve arról, hogy engedéllyel verhetném meg a nagypofájú taknyosokat.-ropogtatta meg ujjait gonosz csillogással szürke tekintetében.
-Jól beszélsz Nataniel, és sajnos Castielnek is igazat kell adnom. Mostanság nagyon elharapództak a dolgok.
-Akkor áldásod adod az építkezésre?
-Az intézményre igen, de az építkezés túl hosszadalmas folyamat lenne. Mihamarabb el kell kezdenünk a készületeket.- körzött ujjával a pezsgős pohár szélén, az arany színű buborékokat kémlelve.- A palota! Évtizedek óta áll üresen, csupán az alattvalók tartják épségben.-csapott megvilágosodva az asztalra két társa közt váltogatva tekintetét.
-Lysander, biztos vagy benne? Egy egész palota fenntartása oktatási szempontból, még a királyi kincstárat is megviselheti.-meresztette karamell szemeit boldogan mosolygó barátjára.
-Elég nagy az a romhalmaz. A másik felében felhúzunk egy galériát a festményeitekből, meg ott az a poros könyvtár. Azokhoz nappali látogatásból és egy fogadott idegen vezető segítségével csak jön valami a konyha pénzbe.- szólalt meg mindenki meglepetésére Castiel. Saját stílusában ugyan, de igazságot mondott, és ezt a többiek sem róhatták felül, így rövid után számolást követően egyetértően bólintottak.
-Akkor az intézményre.- emelte poharát a herceg vidáman.
-Az intézményre!- zengték kórusban társai, majd hangos csilingeléssel érintették poharaikat.

***

Glady Vertilin egyszerű végzős éveit túlszárnyaló gimnazista lány. Angyali szépsége először sokakat megigéz, ám felemelve különös tekintetét eltaszítja magától társait. Hófehér hajáért, karcsú alakjáért, lágy vékonyka hangjáért lányok tucatjai vetnek rá irigy, megvető pillantásokat. Egyedül pakolászik szekrényében, hiszen ilyenkor az iskola épülete már kiürült a nyüzsgő diákoktól, a folyosók néma csendben pihennek. Vasszekrénye éles csattanása után cipői hangos viszhangja kopogott a papírgalacsinokkal, üres üdítős üvegekkel és elhagyatott bukott dolgozatokkal tarkított folyosón. Az extra három éves művészeti képzése miatt későkig maradt iskolájában minden társával ellentétben, kik az éjszakai órákat egymás társaságában töltve alkohol mámorát élvezve vitték végig.
-Hey Hófehérkeeeee! Várj már egy percet!- hallotta meg a torz hangokat  mögüle, amint kilépett az iskola épületéből. Ment tovább, utálta, ha ilyen jelzőkkel illették. Sose értette, miért nem lehet a nevén szólítani, habár, azt szinte senki sem tudta.- Süket vagy? Azt mondtam állj meg!- ragadta meg valaki a karját, s nagyot rántva rajta, maga felé fordította. A lány összeszorította a szemét, ajkaiból fájdalmas nyögés tört fel.-Mi van hógolyó? Nyisd már ki azt a szép szemeidet!- dorombolt nyájasan, alkoholtól bűzlő leheletével, ugyan még csak fél órája ment le a nap.A fiú erős kezébe véve arcát maga felé fordította tökéletes vonásait.-Gyerünk mi lesz gerlice? Ne kelljen még egyszer mondanom!-szólt rá egyre durvábban az idegen, s kicsit összeszorította az arcát. A lány hezitált egy darabig, majd hirtelen felnyitva szemeit vörös tekintetével rémülten nézett támadójára. Minden szorítás megszűnt, ami eddig testét érte, és a hatalmas lökettől a földön ülve találta magát. Teste sajogni kezdett a horzsolásoktól, így azokat fogva nézett a fiúra.
-Te meg mi a halál vagy?!-üvöltött rá a tépett hajú fiatal, majd ébenfekete szemével végigmérte a lányt.
-Hagyd őt. Állítólag nagyon rossz parti.- hallatszott egy Glady számára már jól ismert hang. A pislákoló utcai lámpa fénye alatt ácsorgó alak karba tett kezekkel várta barátját. Égszínkék szeme gonoszul csillogott az éjszaka sötétjében. Izmos teste, nap barnított bőre, hosszú szőke haja, és az iskola pulóvere árulkodott fontos személyiségéről. Mint az iskolai focicsapat kapitánya, nem csoda, hogy minden lány és férfi vágya az ő kegyeit élvezni. Nem volt ez másként Gladyvel sem, ám a fiú megszégyenítő kijelentése gyomron ütéssel volt egyenrangú számára. Könnyek kezdtek végigfolyni arcán, s megszégyenülve lerogyasztotta a fejét. Az idegen megvetően fújtatott egyet a földön térdelő lányra, majd társával egyetemben eltűntek az éjszaka sötétjében.