2.rész

Amint a nap halvány fényei megmutatkoztak rózsaszín színükkel az ég alján, a kastély minden szolgálója az ablakokhoz sietett, s hangos zajjal eresztette le a sötétséget hozó redőnyöket. A kastély belsejében csupán néhány gyertya világított biztonságot nyújtó fénnyel táplálva a folyosókat. Az épület alsó és hátulsó szárnyában idegen lábak trappolása hallatszott. Mély, dörmögő szavak, mik parancsot osztogatva irányították beosztottjaikat. Létrák nyitódása, kalapácsok kopogása, elektromos vezetékek sercegése zavarta fel az eddig nyugtató csöndet.
Lysander a hangok hallatán morogva fordult át a másik oldalára a baldachinos ágyban. A szoba sötétje megnyugtatóan hatott rá, ám így is érzékelhető volt valaki ismeretlen jelenléte. Az illata idegen volt a herceg számára, mégis ismerős. Szemöldökét összeráncolva, nyitotta ki szemeit, s kezdte el fürkészni a névtelen lány arcát. Fiatal vonásai, természetes haja és lágy szuszogása árulkodott ártatlan természetéről, amit valószínűleg az előző este ajándékozott a hercegnek tudatlan állapotukban. Emlék képek kezdtek homályosan megjelenni agyában, amiket legszívesebben az örök feledésbe ejtett volna. Az előző éjszaka ünnepies hangulata, mámorító italai, majd az önként felajánlkozó hölgyek társaságában eltöltött éjszaka. Legszívesebben arcon vágta volna magát a tettéért, de nem akarta felébreszteni a lányt. Tekintete lentebb siklott a nyakára és meglátva a rajta lévő két pontot gyomra görcsbe rándult. Nyelvével tulajdon szája sarkához ért, s mikor megérezte a lány vérének ízét elfogta a hányinger. A fürdőbe sietett, és letérdelve a kagyló elé ürítette bele gyomra tartalmát. Az alkohol felszálló bűze csapta meg az orrát, amitől újabb adag látott napvilágot. Remegő végtagokkal sétált a csaphoz, majd kimosva a száját bevizezte arcát és a mosdó szélére támaszkodva nézett a tükörbe. Akárhányszor öblögetett a lány vérének íze, mint valami vírus ott lappangott a szájában. A benne lévő temérdek alkohol és drog. Lysander érezte, hogy lassan benne is kezd felszívódni ezzel mérgezve őt. Most már nem sajnálta a lányt. Haragot érzett a hölgy iránt, amiért álnok módon beférkőzött az otthonába, majd megmérgezte. Idegesen ment ki a szobából hangosan becsukva maga mögött az ajtót.
-Hal! Amint elkészül a kisasszony vigye el innen. Nem érdekel hova, csak a kastély környékén ne lássam. - állította meg hűségesét aki éppen egy szerszámos ládát cipelt a másik szárnyban ténykedő munkásoknak.
- Ahogy óhajtja Hercegem. - hajolt meg mélyen, majd el is tűnt a folyosók sötétjében.
Lysander idegesen haladt saját rezidenciája felé, figyelmen kívül hagyva a mellette elhaladó csodálkozó, kíváncsi szempárokat. Haragosan becsapva maga mögött a duplaajtót lépett be kis otthonába, majd teljes erejéből belevert a téglafalba, miért fájdalmasan felordított.
- Pocsékul festesz haver. - hallotta meg a gúnyos hangot a szoba másik feléből.
- Mit nem mondasz?- nyögött fel fájdalmasan, gúnyos mosollyal az arcán, majd megtekintette öklét. Szerencsére semmi komolyabb sérülés nem keletkezett rajta, így kissé lehiggadva ült le ágya szélére.
- Rosszul szuperált az este?- lépett elé Castiel egy már félig elszívott cigaretta csikket felé nyújtva.
- Tudod nagyon jól, hogy utálom az ilyen névtelen éjszakákat. Főleg, ha az a valaki mérgezett. - morgott idegesen, majd eltolta a felé nyújtott szálat, amibe barátja azon nyomban bele is szívott, majd kidobta az ablakon.
- Manapság már csak ilyet találni. Lysander ez már nem Viktória kora. - ült le mellé a vörös hajú, majd bíztatóan a vállára tette a kezét. - Szedd össze magad. A többiek hamarosan itt vannak, és nem vetne rád jó fényt, ha ilyen szarrá taposott állapotban látnának. - röhögött rá Castiel, mire Lysandernek is halovány mosoly jelent meg ajkai rejtekében.
- Köszönöm barátom. - állt fel, majd el is tűnt egy addig rejtve maradt ajtó mögött.

 ***

A város másig végében diákok jókedvű ordítozásai vízhangoztak az utcákon. Autók motorjainak berregése, motorbiciklok zúgása, buszok parkolása jelezte az iskolás diákok megérkeztét iskolájukba. A diákok kisebb csapatokba klikkesedve várták egymást, vagy éppen lesték az áldozatokat. Legfeltűnőbb azonban egy társaság volt, minek közepén egy hosszú természetes vörös színben pompázó hajkoronájú lány díszelgett, megvető pillantásokat vetve az irigykedő személyekre. Nem is csoda, hiszen elitt párja, a szőke Dakota fenkölten taglalta az előző este mulatságait.
- Nézzétek már! Megjött a hóvirág. - hallatszott egy mély dörmögő hang ki a kis csoportból, mire mindenki egy emberként kapta oldalra a fejét. Glady Vertilin lassú léptekkel, lehajtott fejjel közelítette meg az iskola épületét. Kezébe tartva hatalmas rajzmappáját haladt előre, próbálva utat törni magának a nagy tömegben.
-Pszzt. Elég legyek Dajan!- rivallt rá a vörös hajú leányzó, majd titokban megeresztett egy bíztató mosolyt a „Hóvirágként” emlegetett lány felé. Ő volt az egyetlen személy, akire Cecilia valaha kedvesen, titokban mosolygott. Hiszen Glady nem akarta elhódítani mellőle Dakotát, így a lánynak semmi indoka nem lett volna ellenszenvesen viselkedni vele.
- Ne csináld már Cece! Miért véded a nebáncs virágot!- lépett elé fenyegetően a kreol bőrű óriás, majd gonoszul a szemébe nézett.
- Nem túl okos ötlet. - ragadta meg a lány derekát párja, majd  szorosan magához húzta és vigyorogva megcsókolta.
- Eressz el Dake. Tudod jól, hogy utálom, ha mások csesztetésével növelitek a hírnevetek. Így is hatalmas az egótok. - szakította ki magát Cecilia párja öleléséből, majd elismerő taps és füttyszó keretében vonult be védelmezettje után az iskolába.
-Khhmm…- állt meg Glady padja felett, aki éppen egy még el nem készült műve fölé hajolva irányította a kezében lévő ceruzát. Mikor a lány meghallotta a hozzá intézett felhívást félénken felnézett a lapról, s látva a vörös tincseket, kissé ijedten összerándult. - Beszédem van veled. – öltötte a mellkasa előtt keresztbe karjait Cece teljesen közömbös, talán egy kissé baljósló hangon is. A körülöttük ülők szélesen vigyorogva, érdeklődve várták a fejleményeket, hátha látnak valami izgalmasat rögtön a nap elején.
- Miért?- nyitotta halk szavakra Glady ajkait, amik úgy csilingeltek, mint a karácsonyi száncsengők.
- Gyere.- adta meg az egyszerű választ, majd enyhén felvont állakkal az ajtó felé bökött. Glady megadóan sóhajtott, magában felkészülve az újabb teljes megalázásra, majd készségesen követte a lányt. A folyosón kérdő szemek százai lestek utánuk ahogyan felhaladtak egy csigalépcsőn, egyenesen a könyvtárba. Amint becsapódott a vékony üvegajtó halálos csend telepedett a messzi helységre.
- Nem tudod, miért hívtalak ide, ugye?- kérdezte Cecilia, még mindig hátat fordítva Gladynek, miközben a falra akasztott festményeket kezdte el nézegetni. - Mit gondolsz erről a képről? És ne csak annyit mondj, hogy szép, mert akkor most ennek a beszélgetésnek semmi értelme nem lesz. - állapodott meg a kissé testesebb, pucér nőket ábrázoló festmény előtt, a lány válaszát várva. Glady nagy levegőt vett, majd a kép elé lépve elkezdtek belőle feltörni a szavak.
- Reneszánsz korabeli. Élethűen adja vissza a kor sajátosságát, ami az emberi fenségre és szépségre alapszik. A pucér nők ábrázolása az emberi tisztaságot, és tökéletességet igyekszik visszaadni, mit akkoriban már Isteni magasságba emeltek.
- Nagyon jó. - húzta finom, kedves mosolyra a száját Cecilia, majd nyitottan a lány felé fordult. - Faraize mondta, hogy keresselek fel. Indulni fog egy képzés, amivel ösztöndíjat lehet nyerni. Az iskolának tudomására jutott, hogy a napokban fognak végezni a régi kastély restaulásával, ezzel kialakítva benne egy képtárat, és galériát. Hetente két alkalommal lenne a turnus, amiben meg kell látogatni a galériát és meghallgatni a körbevezetést. Természetesen egyéb időpontokban is elmehetsz majd oda, ha szeretnél, mert egy hatalmas könyvtárat is át fognak adni. - beszélt higgadtan Cece, majd enyhén topogva az órájára nézett. –Nos, benne vagy?
Glady a döbbenettől szólalni sem mert. Az ösztöndíj program élete legjobb ajánlásai közé tartozott. Készségesen bólintott, majd a csengő megszólaltával mindketten sietősen visszaindultak órájukra.