8.rész

Mikor Glady kinyitotta vörös szemeit, különös érzés fogta el. Szédült és forgott vele a szobája. De nem is a kollégiumban volt. Rémülten ült fel a hatalmas, baldachinos ágyon, mitől a puha matrac besüllyedt lágy súlya alatt. Kissé elhomályosult tekintettel nézett körbe, és a barátságos környezettől megenyhült. Mindenhol gyönyörű, régies bútorok voltak a legfelső eleganciának megfelelve. Gladyst hatalmába kerítette egy érzés, mitől felállt és számára is meglepő módon oly otthonosan mozgott, mintha itt élte volna le életét. A plafonról függő gyönyörű gyémántokkal kirakott csilláron gyertyák gyér fénye pislogott ezzel különös fénybe borítva a lakosztályt. Lágy lábain nesztelen lépteivel tért be a fürdőszobába. A krém színű csempén elhelyezett koromfekete bútorok tökéletes összhangot alkottak. A nem is olyan kis helységet számára ismerős és egyben bódító illat lengte be, mitől csak nehezen tudott elszakadni. Valahogy úgy érezte, hogy nem akarja többet elhagyni a helységet, olyannyira lenyűgözte a páratlan stílusa. Ám amint visszatért a hálóba a kétségbe esés kezdett úrrá lenni rajta. Semmire sem emlékezett, s mikor megpróbálta felidézni az előző napot, fejébe éles fájdalom nyilallt. Sok időnyi koncentrálás és fájdalom után halovány alakok kezdtek kirajzolódni emlék képeiben. Tanfolyam társai megjelenése, kiknek szándékától elfogta a rettegés, egész testében remegett. Magával ragadta a félelem, hogy netalántán ők tettek vele valamit az este folyamán. Bár azt sem tudta, milyen napszakban van, hiszen az ablakokat nehéz redőnyök fedték, minden lehetséges fénynek útját állva. Egy arc kezdett el megjelenni emlékeiben. Vonásait egész nap simogatta volna, belemélyülve különleges tekintetébe. Egy biztonságot nyújtó személy, és kezek lágy érintése, mi megmentette őt a csúf sorstól. Ekkor minden elsötétült. Glady feje hihetetlenül sajgott, teste remegett. Még sem akart egész nap, vagy éjjel ott ülni, várva a csodára, így kissé szédelegve megindult a hatalmas ajtó felé. Kilépve rajta nem tudta, hol van, hiszen a falakon csupán a gyertyák gyér fénye világított. Ismerős volt neki a folyosó, s már biztos volt benne, hogy még a kastélyban tartózkodik. Ösztönei vezérelve indult el egy eddig még nem járt útvonalom, közben a falon függő képeket csodálva. A folyosó végén egy csíkban megnyugtató fény és többnyire ismerős hangok forrása kezdet kirajzolódni. Közelebb lépdelve egy ajtó szegte útját, résnyire nyitva, ezzel utat eresztve a benn történő események foszlányainak. Közelebb merészkedett, és a zajok ismerős hangokká, majd beszélgetés töredékekké alakult. Gladyn erőt vett kíváncsisága, így lágyan neki támaszkodott az ajtónak. Hirtelen a nehéz fa darab kinyílt, a lány pedig ijedten a földre rogyott. Rémült tekintetét megemelve az első amit megpillantott egy idegesen őt pásztázó fiú. Szürke tekintete szinte villámokat szórt a lányra, mit piros haja csak még rémisztőbbé tett számára. Riadtan húzta össze magát, mire a fiú morgott valamit.
-Hagyd őt.-az a hang, mi ekkor megcsapta Gladys fülét elöntötte melegséggel. Előre pillantva L-t  látta meg egy gyönyörűen faragott íróasztal mögött támaszkodva.-Nem is tudtam, hogy már felkeltél.-mosolygott a lányra, mitől szíve nagyot dobbant.Végigmérve a fiún meglepődve látta, hogy nem a megszokott ruháit viselte. Elegáns szűkített szárú nadrágját egy lovaglócsizma szerűségbe tűrte, fehér ingén cián színű fodros sál díszítette, rajta egy fekete mellénnyel.-Castiel, kérlek kísérd vissza a lakosztályba. Hamarosan én is megyek.-lágy kérését, mintha parancsként mondta volna. A vörös hajú fiú morgott párat, majd szó nélkül átlépte Gladyt, és elindult a folyosón. Gladys szégyenkezve, lehajtott fejjel sietett a fiú után, igyekezve elkerülni bent álló ismerősei tekintetét.
***
Lysander amint végzett Nathanielel a papír munkákban és Megbeszélt a következő turnusok időbeosztását a testvér párral, sietve vette a lépteket lakosztálya felé.
-Jobban is vigyázhatnál rá.-hallotta meg a zsörtölődő hangot az egyik sötét sarokból.
-Nem tehetek róla. Túl sok dologgal jár ez a program.- fogta a fejét Lysander, majd kimerülten a falnak dőlt.
-Ne játszd itt az ártatlant. Szinte ragyogsz az erőtől.-lépett elő vörös hajú barátja az árnyékból felelősségre vonó tekintettel.
-Túl gyenge voltam, és túl nagy volt a kísértés. De most...Teljesen más. Már tudom türtőztetni magam!-csapott öklével a falba, mire Castiel gúnyosan elnevette magát.
-Ja. Most még. Majd megint eltelik egy, kettő vagy akár három hét és még rosszabb lesz a helyzet.-lépett közelebb barátjához.
-Nem úgy van, hogy én oktatlak ki és látlak el tanáccsal téged?-emelte felemás tekintetét a sötétszürke szem párba.
-De most te vagy a szerencsétlen roncs.
-Kösz.
-Csak mondom. Ne feledd, mi volt legutóbb.-prüszkölt, majd el is sétált a folyosó sötétjébe.
Lysander gondolataiba merülve állt még egy darabig a folyosón, majd egy halk sikoly csapta meg a fülét. Ereiben megfagyott a vér, és láthatatlanná válva a szobájában öltött ismét alakot.
-Mi történt?- lépett a kanapéban ülő lány elé.
-Te mikor? Az előbb még nem...-nézett rá értetlenül a lány. Vörös tekintetétől Lysandert ismételten elkapta egy mámorító érzés, és akarva akaratlanul az előző éjszaka jutott az eszébe. De nem a lány tekintetétől. Egy illat. Egy akkor is érzett illat, mitől szemfogai ismételten elkezdtek megnyúlni.
-Miért sikoltottál?-nézett aggódóan Gladyra, megpróbálva elrejteni fogait.
-Én nem sikoltottam. Éppen hogy csak kicsit felszisszentem.-kerekednek ki Glady szemei, majd a herceg felé mutatja vérző ujját.-Csak megvágtam magam az egyik Könyv lapjával.-mosolygott óvatosan, miközben egy vércsepp finoman végigfolyt az ujján, le a kézfejéig. Lysander gyomra összeszorult, s mélyen beszívta a lány vérének illatát, le sem véve tekintetét a sebről.
-Gyere. Adok rá valamit.- mondta aztán fojtott hangon, majd finoman megragadta a lány kézfejét és felhúzva őt a kanapéról a fürdőbe vezette. Sokáig kellett kutakodnia, míg rá talált az elsősegély dobozra, hisz ő szinte még nem is vette használatba.
-Tessék.-tekert egy seb tapaszt a lány ujjára, majd finom csókot hintett rá. Glady az érintéstől összerezzent, majd kissé rémülten a hercegre nézett.
-Mi történt tegnap?-nézett félénken Lysanderre, mikor visszatértek a hálóba.
-Rosszul voltál. Adtam neked egy pohár vizet, majd szédülni kezdtél és elájultál. A kastély orvosa megvizsgált, de szerencsére nincs semmi komoly bajod.-mosolygott rá, majd az ajtó felé kezdte vezetni.-A tegnapi hiányzásodat a vezetőség le tudta igazolni, de sajnos a maiért nem tudnánk felelősséget vállalni. Alexy, majd be visz iskolába. Remélem a holnapi képzésen látjuk egymást.-simította végig a karját, majd kezét a lány derekára téve elkezdte kivezetni az épület bejárata felé. Gladys nem szól semmit, csak hevesen dobogó szívvel tűrte az eligazítást.
-Köszönök...mindent.-nézett hálásan a fiúra, majd légből kapott ötletként egy lágy csókot lehelt az arcára. Mikor ráeszmélt tettére riadtan kapta szája elé a kezét és szált be a kocsiba, ahol a kék hajú fiú már várta.
Lysander megkövült arccal nézte, ahogyan a kocsi elhajts, s csak aztán engedte ki magából a levegőt.
Meggyötörten sétált vissza a hatalmas kastélyba, az irodája felé véve az irányt. Ugyan a lány vére megtöltötte energiával, mégis kétségek merültek fel benne. Egy vámpír vére nyújthat csak nagy életerőt, mégis Gladys vére volt a legmámorítóbb, s még sosem érezte magát ennyire erősnek. Kopogás zajai törték meg gondolat menetét, mire felkapta a fejét.
-Szabad.
-Bocs a zavarásért, de gondoltam ez érdekelne.-Lépett be Nathaniel egy mappát a kezébe tartva.
-Mi volna az?
-Gladys. Ma van a születésnapja.-húzódott óvatos mosoly a szőke fiú ajkaira, mire Lysander felpattant a székből, de vissza is ült.
-Ezer köszönet! Szólnál kérlek Castielnek?-kezdett el kutakodni íróasztalán Lysander, mire Nathaniel kissé meglepődött, de teljesítette a kérést, majd el is tűnt.
-Mit akarsz már megint?-lépett az íróasztal elé a bőr kabátos fiú, mire Lysander egy levelet nyújtott felé. Castiel szavak nélkül is tudta mire kéri. Ugyan semmi kedvvel, de felrakta szemére napszemüvegét és megindult a Sweet Amoris iskolába.